Minden ébredésemkor (nem, nem azt írtam, hogy reggel! hanem azt - ébredésemkor) kettő adag kávéra van szükségem. 

Lehetőleg azonnal és egymás után.

Ha nem így van, ha csak egy adag kávét iszom, ha kevesebb vagy több benne a cukor/tej/tejszín oda a regg.... akarom mondani az ébredésem rítusa. 

Ismerős Neked is? 

Nekem ha Férj itthon van, elkészítik előre. Lefőzi, kitölti, odakészíti. Ez hosszú 25 év alatt alakult így, és nem tiltakoztam ellene, sohasem.

Na jó, volt hogy cukor nélkül kaptam (nem direkt!) egészen egyszerűen, elfelejtette az ember, hogy tett-e már bele édesítőt vagy sem.

A kín, amikor ilyen kávéba kortyolok, leírhatatlan.

Nem tudom, kiköpjem a keserű valamit, vagy lenyeljem és csak utána kezdjek el hangosan jajgatni?

Általában jól nevelt vagyok, vagyis hosszú percekig a számban őrzöm a kortyocskát, eget rengető világfájdalommal közben az arcomon - mire Férj aki csodálkozva néz rám, mi bajod van? ... Hööööömm,,,,, Ühm..... grrrrrr...... öhhhüüüüm..... kapja válaszul - és jé... mindig kitalálja mi a bajom - 

Uh, nem tettem bele cukrot? 

Hát nem, és nem bírom lenyelni sem, mondanám - csak épp megszólalni sem tudok.

Szóval, valahogy lenyeltem. A békát is, a keserű cukortalan löttyöt is. Persze a következő mozdulatom a cukros bödön felé irányul, és eszement extra adag cukrot teszek a cukortalanba, amivel pont az ellenkezőjét érem el, mint amit szeretnék - a kellemesen édes finom kávé helyett most cukros szirupot kaptam - összeragadt a szám tőle, a keserű íz után huh... hát nem jártam jobban. 

Ez volt az első kávém  

Ha kérhetem, a második már olyan legyen, ahogy szeretem... ?! Mondom kicsit epésen, és Férj máris tölti, cukrozza, tejesíti, teszi elém, mint egy bocsánatkérésképpen az előzőért - és nah, igen.... ez már jó lett.

Pont olyan, amilyennek lennie kell. 

Azokon a napokon, amikor senki, és tényleg senki sem készíti el a reggeli első kávémat - akkor magam uraként, magamnak készítem el. Ebben is igyekszem gyors lenni.

Nem szeretek várni a kotyogó kotyogására, aztán arra amíg kihűl (én csak hidegen iszom meg a kávét!), és mire mindez megvan, bekészít - felrak - lefő - kiönt - cukroz/tejez - hűl - igató: egy örökkévalóság telik el. 

Túl kell élni ezt a 10 percet. 

Jól van. Itt van. Cukros, tejes. Kihűlt. Iszom. 

Jöhet a következő. 

Már nem kell a bekészít - felrak - lefő - ez már megvolt 10 perccel ezelőtt. Most már csak a kiönt - cukroz/tejez - lehűl folyamatok vannak, extra gyorsan 0,05 másodperc alatt megvan. 

Oh, csörög a telefonom, Férj hív, muszáj Vele beszélnem...

Kutya észvesztően ugat bent a házban, gyorsan kiengedem, hogy megugassa az aktuális biciklizőt... 

szeretnék írni egy bejegyzést a Kérsz egy kávét című blogomba, lehuppanok a laptop elé, bekapcsolom, várok, rendszer tölt, jelszó..

jé.... kaptam egy Messenger üzenetet Petrától jaj de jó, szuper ez a csaj!...

és az idő szépen lassan halad előre.... és fél óra múlva le-föl járkálok, valami nem stimmel, abszolút hiányérzetem van, kemence rendben van, épp hűl az éjszakai égetésből, kutyát beengedtem, mert szétkaparta az ajtót.... jaj mi hiányzik.... nem találom a  gondolataimat, valami nem oké.... mi a hiba... ?

Nekiállok rendet vágni a konyhában, az éjszakai nassolások nyomait eltüntetni.......Óóóóóóó......és mit találtam!? A kávémat! A második, finom, lefőzött, kihűlt, tejes/cukros életmentő, inspiráló édes kávémat, ott felejtettem a konyha pulton.! 

Ez az érzés okozott kellemetlen pillanatokat! Ezért nem találtam a helyem. 

Az elfelejtett kávé hiánya miatt.

Kezemben a kávém. 

Jelszót beírtam. 

Írok. 

Mert ilyen is van. A legalapvetőbb, legfontosabb, legelemibb dolgokat is el lehet felejteni.

A cukrot, hogy bele kell tenni a kávéba, és a kávét, hogy meg is kell inni.

Pótoltam. Jólesett.