Sajátos elkészítési módja és széles rajongótábora van.

Volt szerencsém, Isztambulban megkóstolni. Még jó, hogy Férj szólt előre: "vigyázz a zaccal, ami a csésze alján van!"

Mert ha nem szól, lehet életem egyik legrosszabb élményévé válik az első török kávém elfogyasztása. Így óvatosan kortyolgattam, ami nem volt sok korty, mert tán ha kettőt nyeltem és már el is tűnt a kávé. 

Maradt a csésze alján egy legalább akkora adag kávézacc, mint amennyi maga a kávé volt. Fura volt látni. 

Utána olvastam a török kávézási szokásoknak. 

Apró rézedényben készítik, nem használnak kávéfőzőt hozzá csak egy kiskanalat. Egy speciális csak erre a célra szolgáló rézedénybe vizet öntenek, és nyílt tűzőn, parázson, forró homokon gáz vagy villany tűzhelyen felmelegítik a benne lévő vizet, forrásig. Ekkor egy-két kiskanálnyi frissen őrölt kávét tesznek a rézedénybe, folyamatos kavargatás mellett tovább melegítik, forralják. Amikor a kávé eléri a forráspontját, habosodik a kávé teteje, a kevergetést abbahagyják és pár másodperc múlva leveszik a tűzről. 

Gyönyörűséges török mintákkal díszített apró csészébe töltik, mellé tesznek 1-2 kockacukrot, vagy a mai modern mini zacskós cukrot, a tálalást kiegészíti a csésze alja, a kiskanál, a pohár víz és a török édességek is.Persze attól függ hol iszod. Az első török kávé kóstolásomra a Görögországi Kilitbahirból a Törökországi Canakkaleba tartó  hajóúton került sor, itt csak zacskós cukor és műanyag pohár járt a kávéhoz, műanyag keverőpálcikával. Az élmény így is meghatározóvá tudott válni. 

Ezek után már kíváncsi voltam az igazi török kávéra is.

Isztambulig autóztunk ehhez. Itt a nagyváros forgatagának észveszejtő hangulata, a müezzinekből pontos időközönként hallható  imára hívó énekekkel, a török kultúra színei, formái mellett került sor, vagyis a török hangulat toppon volt hozzá. és nem okozott csalódást. Gyönyörű csészében, a hozzá tartozó aljjal együtt, míves kiskanál, víz, kockacukor, török édességek - minden volt.  Ezt a kávét nem lehet gyorsan lehörpinteni, és szaladni tovább a dolgunkra. Ezt a kávét ízlelni kell, forgatni a szádban (ez nem árt az esetleges kávézacc elkerülésére is) lassan inni kell, élvezni kell, átadni magad a kávéivás maximális élvezetének kell. 

Sokan ott rontják el, hogy nagyon európai módon akarják inni.

Áh, csak egy gyors kávé lesz! Köszi! Tejet, tejszínt kérnek hozzá, több cukrot tesznek bele mint kellene - a csésze méretét is figyelembe véve, alaposan összekeverik az egészet a kiskanállal, ezáltal a kávézacc felkeveredik, a török kávé jellegzetessége a tetején lévő kávéhab pedig eltűnik. Aztán csodálkoznak, hogy IHATATLAN kávézaccos keserű valamit akarnak meginni, és közlik, hogy soha többé török kávét, mert az valami borzalom.

Nem, nem!. Itt lelassul az idő, a hagyományosan készült tradicionális török kávé visszarepít az időben, épp az XV. században vagyok, jurtasátorban, törökülésben ülök a földön, hatalmas nagy mintás díszpárnákon... és nem, nem! Nincs tej és tejszín, se több cukor, se felkeverés. 

Tiszteld meg a török kávét azzal, hogy nem a saját ízlésed szerint akarod elfogyasztani. 

Talán meglepő felfedezést fogsz tenni: iható. 

Úgy jöttünk haza Törökországból (is), mint a málhás lovak. Számos ajándéktárgyat szereztünk be, így nekem is van itthon török kávé készítéséhez szükséges rézedényem, műves kiskanalam, nagyon szép mintás török kávés csészém természetesen a hozzá tartozó aljakkal együtt, pontosan ilyen, mint a képen, még török kávénk is volt. Nagyon ritkán használom bármelyiket is. Igazából nem is értem, miért... talán hiányzik a mellé társuló utcai forgatag, a müezzin dala, a török színek és formák? 

Azt hiszem, megyek kávét főzni. Most, hosszú idő után - minden bizonnyal itt az ideje.